Halálra táncoltatott lány –
Egy színházi előadás születése

Láttam, vidám a bál!/Gondoltam, bejövök./Szeretem én is a táncot,/de csak, ha csont zörög,/ha bordák ága közt/nem ugrál már a szív,/mint egy piros madár,/s ha lányok hó-nyakán/jégből van már a gyöngy! Novák Péter színész-rendező interjúival és Váradi Levente fotóművész különleges képeivel jelenik meg Csoóri Sándor balladájának díszkiadása, mely a Nemzeti Táncszínház premierjéhez kapcsolódóan készül el. Novák Péter: Szembejön a szöveg, nevezzük így a pillanatot, mikor a színpadi alapanyag az ember kezébe akad. Volt, hogy könyvespolcról esett a fejemre, máskor egy kottatári selejtezés során hullott elém… Ezúttal közvetítő segített hozzá, nem is akárki! Csoóri Sándor özvegye Balogh Júlia, ki a költő, esszé-, próza-, forgatókönyv- és még ki tudja mi mindent író nem egy munkájával ajándékozott már meg, de leginkább a bizalmával. Állok mellette a hajdani dolgozószobában, kéziratok, naplók, füzetek, telejegyzetelt szalvétaszegletek között, és őszintén döbbent meg a mennyiség! Avagy a hivatás transzcendenciája, mint isteni (ki)hívásé: egyetlen eszménynek rendelni teljes életünket. De mindezt, mégis mikor? Bukik ki belőlem a kérdés, csodálva a szerzetesi fegyelem és a világi kedv egyidejű jelenlétét a több emberöltőnyinek tűnő betűrengetegben. Jut eszembe a Nomád Napló második esszéje szól a kérdőjelekről, miszerinta kérdezők kitartást követelnek. Nekünk vajon lesz-e? Legalább valamennyi. Motordugattyúk zúgnak a fejemben hazafelé, a szélvédőben a ballada fénymásolt példánya tükröződik a város fényeivel.