“Belehalt istenbe, akit nem hitt, de megtalált.”
Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg, melyek közül csupán egyik volt ismert eddig. A jelen kiadás mindkét szövegverziót tartalmazza, így gyakorlatilag két regényt olvasunk, hiszen a merőben más lezárás újra- és átírja a könyv üzenetét.
Egy kis székely faluban a Monarchia legkülönbözőbb tájékairól verbuválódott cserkészek közül hatan elkötnek egy csónakot. A tákolmányt elragadja az ár, azonban mielőtt alázuhanna a zúgóba, megáll a víztömeg fölött, s csak akkor bukik a mélységbe, amikor a gyermekeket a helybéliek mind kimenekítették. A falubeliek csodát emlegetnek, és a hitét vesztett halász, Hiribi úgy dönt: ő is a víz szeszélyére bízza magát, megtapasztalandó, van-e Isten. Ha megmenekül, akkor bizonyára földi erő akasztotta meg a cserkészek csónakját is, ha nem, akkor Isten csodája óvta meg a gyermekeket. Végül Hiribi belevész a zuhatagba – és élete utolsó pillanataiban felülkerekedik kétségein az Isten létéről szóló bizonyosság. Ezzel a történettel indul Wass Albert egyik leghíresebb és kitűnő regénye, s természetesen ennek a hat gyermeknek az élettörténetével ismerkedhetünk meg. Részlet: “Azt mondtam, ugye, hogy a vén Hiribi évekig tagadta azt, hogy van Isten. Azért, mert a fiai meghaltak. De amikor látta, hogy egy evező nélküli csónak, amit hat gyerekkel elragadott a víz, megállt a vízesés fölött, ott ahol nem volt semmi, ami megakassza és addig állt ott, amíg mind a hat gyereket kimentették: akkor az öreg Hiribi arra gondolt, hogy talán mégiscsak van Isten, mindössze ő nem találkozott még vele. Nos tehát ez a vén Hiribi elhatározta, hogy végére jár a dolognak. Tudni akarta, hogy van-e Isten, vagy nincs. Nem csak hinni, hanem tudni. Fogta magát és beült egy másik csónakba, eldobta az evezőt és hagyta, hogy sodorja a víz a csónakot, ugyanúgy, mint ahogy annak a hat gyereknek a csónakját sodorta.”
A párhuzamos történeteket, a hat gyerek sorsát Baradlay tiszteletes követi végig, a szereplők pedig az utolsó fejezetben egy vonaton találkoznak újra hosszú évtizedek után. És itt jön a csavar: a két verzióban a zárótörténet különbözik…
- info@erdelyikonyvek.hu
- +36 (30) 691 0833
PONTOS, GYORS SZÁLLÍTÁS
Csomagautomata, futárszolgálat, postai szállítás
Biztonságos bankkártyás fizetés
STRIPE-rendszeren keresztül
20% KEDVEZMÉNY
Tanároknak, diákoknak, nyugdíjasoknak
Elvész a nyom
5990 Ft 4792 Ft
“Belehalt istenbe, akit nem hitt, de megtalált.” Irodalmi szenzáció: először jelenik meg a kultikus regény az eredeti befejezéssel, mely a hajdani első kiadás sajátja volt eddig. Az író ugyanis a regényfolyam végső lezárását, azaz az utolsó fejezetet két verzióban írta meg,…
Termékadatok:
Cím: Elvész a nyom
Szerző: Wass Albert
Kiadó: Erdélyi Szalon Kft.
Sorozat: Wass Albert művei
Oldalak száma: 418
Megjelenés: 2022. október 30.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9786156016966
A biztonságos bankkártyás fizetést a Stripe biztosítja

Loading...
Cím: | Elvész a nyom |
---|---|
Szerző: | Wass Albert |
Kiadó: | Erdélyi Szalon Kft. |
Oldalak száma: | 418 |
Megjelenés: | 2022. október 30. |
Kötés: | Keménytáblás |
ISBN: | 9786156016966 |
„Elvész a nyom” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Értékelések
Még nincsenek értékelések.