Az Erdélyi Szalon Kiadó 2018 tavaszán indította el Csoóri Sándor életművének kiadását. A költői, írói, közéleti írások mellett a sorozat szerkesztői úgy döntöttek, hogy megjelentetik a Csoóri Sándorról összegyűjtött állambiztonsági jelentéseket, pártállami iratokat. Az alsorozat címe: A megfigyelt Ember.
Mivel 2019-ben és 2020-ban a rendszerváltás 30. évfordulóját ünnepeljük, a Kiadó és az alsorozat szerkesztésével megbízott történészek (Bank Barbara és Soós Viktor Attila) úgy látták, hogy e jeles évfordulónak leginkább azzal tudnak emléket állítani, ha először a nyolcvanas évek dokumentumait jelentetik meg, amelyek a rendszerváltást megelőző folyamat megbízható és egyben azt magyarázó forrásai.
Az állambiztonság talán legizgalmasabb dokumentumai a Napi Operatív Információs Jelentések1, amelyek naplószerűen követik a kiszemelt ember napi tevékenységét. A Csoóri Sándorra vonatkozó jelentésekből követni lehet a költő mindennapjait. Jelen kötetünkben a NOIJ jelentések közül az 1979 és az 1980-as év Csoóri Sándorról szóló jelentéseit adjuk közre. A közlés időhatárának magyarázata, hogy 1980-1984 között a belső elhárítás “Csókás” fedőnevű célszemélyként tartotta számon Csoórit. “Csókás” fedőnevű célszemélyre 94 jelentés maradt fenn, míg Csoóri Sándorra 1979-1989 között több mint félezer. Ezt a nagy mennyiségű jelentéssorozatot több kötetben tervezzük egybegyűjteni. Az elsőben a “Csókás” fedőnevű célszemélyre vonatkozó 1980 évi jelentéseket, valamint a Csoóri Sándorra gyűjtött, 1979-ben és 1980-ban keletkezett jelentések olvashatók, szám szerint mintegy kétszázötven jelentés, továbbá a hozzájuk írt mintegy négyezer magyarázat. A következőben az 1981-es és 1982-es évek jelentéseit közöljük, hasonló elvek szerint csoportosítva azokat.
- info@erdelyikonyvek.hu
- +36 (30) 691 0833
PONTOS, GYORS SZÁLLÍTÁS
Csomagautomata, futárszolgálat, postai szállítás
Biztonságos bankkártyás fizetés
STRIPE-rendszeren keresztül
20% KEDVEZMÉNY
Tanároknak, diákoknak, nyugdíjasoknak
A megfigyelt ember
6990 Ft 6640 Ft
Az Erdélyi Szalon Kiadó 2018 tavaszán indította el Csoóri Sándor életművének kiadását. A költői, írói, közéleti írások mellett a sorozat szerkesztői úgy döntöttek, hogy megjelentetik a Csoóri Sándorról összegyűjtött állambiztonsági jelentéseket, pártállami…
Termékadatok:
Cím: A megfigyelt ember
Eredeti cím: A megfigyelt ember
Szerző: Bank Barbara és Soós Viktor Attila
Kiadó: Erdélyi Szalon Kft.
Oldalak száma: 584
Megjelenés: 2020. május 22.
Kötés: Cérnafűzött, keménytáblás
ISBN: 9786155068638
A biztonságos bankkártyás fizetést a Stripe biztosítja

Loading...
Cím: | A megfigyelt ember |
---|---|
Szerző: | Bank Barbara és Soós Viktor Attila |
Kiadó: | Erdélyi Szalon Kft. |
Oldalak száma | 584 |
Megjelenés: | 2020. május 22. |
Kötés: | Cérnafűzött, keménytáblás |
ISBN: | 9786155068638 |
„A megfigyelt ember” értékelése elsőként Válasz megszakítása
Értékelések
Még nincsenek értékelések.